Káptalan-ház vagy Vitnyédy-ház

Sopron történelmi belvárosban az építészeti stílusok kavalkádját figyelhetitek meg a műemléképületek homlokzatán. Ezen az épületen azonban az építtető arcmását láthatjátok, aki a nyelvét ölti ránk.

A Szent György templom mellett álló késő reneszánsz házat Vitnyédy István ügyvéd építtette. Az 1671-ben Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter és Frangepán Miklós kivégzésével végződő Wesselényi-féle összeesküvés szervezője volt 1664 óta, 1670-ben bekövetkezett haláláig. Zrínyi Miklós költő és hadvezér bizalmasa, ő is részt vett a Zrínyi halálával végződő vadkan vadászaton. Az összeesküvés későbbi vezetőjéhez, Wesselényi Ferenc nádorhoz hasonlóan, azért kerülték el a felelősségre vonást és a halálos ítéletet, mert az összeesküvés lelepleződése előtt meghaltak. Vagyonát, így a soproni házát azonban elkobozták, először a jezsuitáké majd a Szent György Káptalané lett. A kapu feletti faragáson egy komoly, nagy bajszú férfit és egy nyelvét öltögető torz arcot láthatnak, mindkettő a regényes életű ügyvéd, Vitnyédy István arcmása. A legenda szerint a torz fej az irigy soproniakra nyújtogatja nyelvét, akik perbe fogták őt a szokásosnál nagyobb épület építéséért.

Elérhetőség
9400, Sopron Szent György utca 7.
GPS: 47.685325 / 16.591651