Sopronkövesd

Első írásos említése 1326-ból, Károly Róbert idejéből származik. Az évszázadok folyamán birtokolta a Kemény, a Kanizsay és a Nádasdy család is, 1677-ben került a Széchényiek tulajdonába. A település gazdag éves programkínálatából pünkösdkor a Pünkövesd, szeptemberben pedig a Kulturális Örökség Napok vonzanak számos látogatót. Közkedvelt kerékpáros szabadidős esemény az Alpokalja szakrális emlékeit érintő „Kápolnák útján” kerékpártúra.

Agg-hegy és a Kotecsi-parkerdő
A helyiek által Agg-hegynek nevezett szőlőhegyről és az itt termő borokról már a XVII. század elejétől tudósítanak a levéltári források. A hegyen áll a 18. század első felében épített kis kápolna, amely 1995 óta Szent László király nevét viseli. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. támogatásával létrejött parkerdőnek a helyiek a gondos gazdái. A hangulatos parkerdőben famatuzsálem tölgyfái és a hagyomány szerint a 13 aradi vértanú emlékére ültetett fekete fenyőfái említésre méltóak, kora tavasszal pedig a téltemető virágszőnyege fogadja a jelzett túraútvonalakon túrázókat. A közelben találjátok az egykori keskeny nyomtávú lóvasút utolsó emlékét, a Cifra-hidat és az egykor itt húzódó Vasfüggöny egy rekonstruált szakaszát is. A parkerdő nevét a Széchényi-uradalom egykor itt állt vadászházáról kapta, a " kerti ház, házikó" jelentésű "cottage" szó magyarosításával. A vadászház helyén hangulatos parkban pihenhetitek ki a túra fáradalmait a Széchényi-kútnál.

Alkotóház
2014 őszétől nyitva áll a kultúra szerelmesei előtt, ahol rendszeres kiállítások, játszóházak, prózai, zenei és színpadi előadások várják az érdeklődőket. Udvarán álló „falu kemencéjében” sül minden évben, augusztus 20-án az új kenyér. Parkjában megtalálhatóak a helyi növénysajátosságok, melyek között élmény a felüdülés. Az Alkotóház tetőterében 15 fő befogadására alkalmas vendégszállás is működik.

Kisboldogasszony templom
A falu központjában álló templomot gr. Széchényi Ferenc építtette 1806-ban. A korinthoszi oszlopokkal szegélyezett főoltárépítmény az 1810-es évekből származik, neoromán stílusú. Mellette kétoldalt Szent László és Szent István király barokk szobra áll.

Látogatóközpont
A Látogatóközpont várja a település látnivalóinak felfedezésére vagy a rendezvényekre érkezőket, hogy ide betérve további információkkal gazdagodjanak. A játékos információszerzésen túl, időszakos kiállításoknak, kisebb kulturális programoknak is helyet ad az épület. Továbbá megtekinthetik a helyi termék kínálatunkat, kerékpárt bérelhetnek és programjainkról tájékozódhatnak. Szociális blokk és Wi-Fi elérhetőség is rendelkezésre áll.

Galéria
Elérhetőség
GPS: 47.546195 / 16.743758