Fertőhomok

Soprontól 16 km-re, Hegykő és Hidegség között helyezkedik el. A településen áthalad a Fertő tavat körülölelő kerékpárút. A község része a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak és a Fertő-táj világörökség területnek. A település lakói többségükben a XVI. században betelepített horvátok. A helyi tamburazenekar és a nemzetiségi néptánc együttes is az ősi hagyományokat ápolja a településen.

Látnivalók:

Tájház: Az 1930-as tűzvész után épült parasztház bemutatja e sajátos kultúrájú település múltját és hagyományait. A tájház helyszíne a hagyományápoló rendezvényeknek; a falunapnak, a diófesztivál és a világörökségi nap eseményeinek.

Szent-Anna templom: A falu első temploma 1729-ben épült. Az idők folyamán romossá váló, szűk épületet 1900-ban lebontották. Az új, neoromán stílusú, egyhajós, egytornyos templom 1901-ben készült Ullein József soproni építész tervei alapján.

Békakonty-tanösvény: Túra a Szent Anna templomtól indul, a Fertőhomoki Polgármesteri Hivatal épülete mögötti, a főútra merőleges enyhén lejtős kavicsos úton. Mintegy 300 méter után az út bal oldalán megpillantjuk a „Békakonty” tanösvényt. A 2011-ben kialakított tanösvény ismertető táblákon mutatja be a Fertő-Hanság Nemzeti Park és a lápi mezők növény- és állatvilágát

Galéria
Elérhetőség
GPS: 47.619636 / 16.771045