Zettl-Langer Gyűjtemény

A 19. századi Sopron haladó szellemű, művészetpártoló polgári kultúrájának egyik legszebb emléke a Zettl-Langer család magángyűjteménye Sopronban a Balfi utcában.

A Bajorországból származó Zettl család az 1750-es évek táján érkezett Kőszegre. A család soproni ága Zettl Józseffel írta be nevét a város ipartörténetébe, mivel 1844-ben Szesz-Likőr-Rum és Borecet gyárat alapított. A ház mai formáját már fiának köszönheti az utókor. Zettl Gusztáv naplójának tanúsága szerint festőművész szeretett volna lenni. Együtt gyerekeskedett Sopron egy másik nevezetes családjának sarjával, ifj. Storno Ferenccel, akivel közösen álmodoztak a művészi pályáról. Apja utasítására azonban neki nemsokára haza kellett térnie, hogy átvegye a cég irányítását. Művész ugyan nem lett belőle, de a város legbőkezűbb mecénásává vált. Egy élet gyűjtőmunkájáról tanúskodnak azok a különleges régiségek, amelyek megtöltik ma múzeumként is szolgáló egykori otthonát.

Zettl Gusztáv gyerekkori jó barátjával, ifj. Storno Ferenccel az 1893-ban életre hívott Soproni Képzőművészeti Kör (a mai Soproni Képzőművészeti Társaság jogelődje) alapító tagjai voltak, Zettl Gusztáv pedig az első elnöke.

Az 1952-ben listára vett tárgyakat, anyai nagyapja örökét, Dr. Langer Herbert (1907-2000) 1955-ben múzeummá alakította és a nagyközönség számára látogathatóvá tette. Azóta a család fogadja, tárlatvezetéssel kalauzolja a betérő vendégeket. 1998 óta a gyűjtemény alapítvány formájában működik, a művészeti és szellemi örökséget az itt lakó ükunoka és családja ápolja.

Nyitvatartás:
péntek -vasárnap: 10-12 óra
Eltérő időpontokban előzetes egyeztetéssel: +36 99 311-136

Elérhetőség
9400 Sopron, Balfi u. 11.
+36-99/311-136
GPS: 47.687160 / 16.594765