Zarándoklat Szt. Farkas tiszteletére
Balfról - Kópháza és Harka érintésével - Bánfalvára
St Wolfgang a középkori Európa egyik meghatározó szentje, aki misszionáriusként hazánkban is járt. Ennek emlékét őrzi Balf (Wolfs) település, illetve Bánfalva (Wandorf) egykor a szent tiszteletére emelt temploma. Regensburg püspöke Szent István királyunk feleségének, Bajor Gizellának nevelője volt.
2024-ben Szent Farkas halálának 1100. évfordulójára készül Ausztriában St. Wolfgang, Bajorországban Regensburg és a térségi püspökségek. A települések a jubileumi évhez kapcsolódóan szeretnék a Szt. Farkas emlékhelyeket és kultúrát ápoló településeket és közösséget összekötni.
Szeretettel várunk a zarándoklatra minden hívőt és nem hívőt, közösségben gyalogolni szeretőt!
09:00
Találkozó Balfon a Szt. Farkas templomnál (megközelíthető a buszforduló felől Fertőrákos irányába a Fő u. 59-61. házak között induló úton)
A templom megtekintését követően zarándok áldással a keresztaljat útjára indítja Bajkai Csaba plébános.
Útközben betérünk és megpihenünk Kópházán a Sarlós Boldogasszony, Harkán a Szent Péter és Szent Pál katolikus templomokban.
16:00
Hálaadó szentmise Sopronbánfalván a Mennyek Királynője templomban, a szentmisét bemutatja Német Attila plébános c. kanonok
A szentmisét követően szeretetvendégség (zarándokleves és tea) a Sopronbánfalvi Kolostor Hotel udvarán.
A zarándoklat hossza: 16 km.
A zarándoklaton mindenki saját felelősségére vesz részt.
Részvételi szándékát kérjük, hogy október 28-ig (péntek) jelezze a kelemen.mari6@gmail.com e-mail címen, vagy a 06 30 286 1889-es telefonszámon.
A szeretetvendégség költsége 2000 Ft, kérjük jelezze regisztrációja során, amennyiben azt igénybe kívánja venni.
További információ a zarándoklattal kapcsolatban: Vissi András 06 30 229 3777