Tómalom fürdő

A Tómalom története az 1500-as évekre nyúlik vissza, bár a tavak állítólag már a rómaiak korában is léteztek. 1918-ban került a Soproni Városszépítő Egyesület tulajdonába, aki létrehozta a fürdőtelepet.

Mollay Károly nyelvtudós szerint a mai Tómalom a gazdag és befolyásos polgár, a többszörösen megválasztott városbíró és polgármester, Herb Kristóf hivatali működésének idejében létesülhetett az 1470-es, 80-as években, és ő lett annak az első bérlője.

A tómalmi mesterséges tavak vizüket a Sopron városától északra található egykor nagy víztartalmú homokos-kavicsos pannon tengeri üledékből nyerték. A víznek egyrészről, mint elsőrendű energiahordozónak volt jelentős szerepe, másrészről pedig a halászat révén a táplálkozás területén. A tó névadójául is szolgáló malom meglétéről 1550-től értesülhetünk először.

1822-ben Mühl Konrád lett a nagytómalmi molnár. Ő volt az első, aki a Nagytómalmon nyilvános fürdőt létesített 1842-ben.
Nem ismeretes, hogy Mühl Konrád fürdője meddig működött, azt azonban tudjuk, hogy 1859-től a posztócéh vette meg tőle és a fürdőzés ezután sem szünetelt.

A Nagytómalmot a posztócéhből alakult ipartársulat 1918-ban eladta a Soproni Városszépítő Egyesületnek fürdőtelep létesítése céljából. Jóllehet 1842-től kezdve a tómalmi fürdőélet korlátozott mértékben ugyan, de folyamatos volt, a tulajdonosváltás célja egy nagyobb szabású fürdőtelep létrehozása volt.
Ennek keretében épült meg 1920 és 1922 között Schneider Ferenc építész tervei alapján a strandfürdő, a 14 szobás szálló és vendéglő. A strandfürdő 1930-ban Hárs György építész tervei alapján bővült tovább. Ekkor létesült a bevezető úttal párhuzamos, cölöpökön álló kabinsor és az 50 méteres távolságot befogó U alakú deszkamóló, amelyen a tó legmélyebb helye fölött egy körülbelül 4 méter magas ugrótorony is volt. A harmincas években a stranddal szembeni domboldalon néhány nyári villa is épült.

A II. világháborúban Tómalom fürdőt lebombázták. 1945 őszén a tómalmi épületegyüttest, tehát a szállót, a strandépületeket, a villákat és a Posztós Ipartársulat műhelyépületét, a volt malmot egy szovjet alakulat téli szállásnak foglalta le.
A háború után újjáépítették a fürdőt, de a malom teljes mértékben elpusztult. A fürdő jelenlegi állapota abban az időben alakult ki, és kisebb változtatásokkal a mai napig így üzemel.

2002. óta a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Rt. (2006-tól ZRt.) üzemelteti.

Szolgáltatások: Napozómólók, -teraszok, zuhanyzók, ívókutak, gyermekmedence csúszdával, játszótér, óriás sakk, pergolák, vizibicikli-, kajak-, csónakkölcsönző

További információk a nyitvatartásról, belépőárakról és a szolgáltatásokról: http://www.loveruszoda.hu/

Elérhetőségek:

Telefon: 20/221-0525

Szezonon kívüli elérhetőség: 99/513-423

Email: furdo@sopronivizmu.hu

Web: http://www.loveruszoda.hu/

Galéria