Szent Borbála-templom

A festői fekvésű Brennbergbánya legismertebb nevezetessége a Szent Borbála-templom, amit Kocsma templomként ismer mindenki Magyarországon.

A Szent Borbála-templom mai alakját 1930-ben nyerte el, amikor Füredi Oszkár soproni építész tervei alapján átépítették a korábban itt álló épületet. Ez az épület az 1872-ben épült, azóta lebontott bányaigazgatóság (fontos szerepe lesz a kocsmatemplom létrejöttében) mellett jött létre 1872 és 1890 között. Kezdetben raktár és üzlet üzemelt benne, majd később iskolát alakítottak ki az emeleten. Az 1930-as átépítéskor elbontották a korábbi nyolcszögletű tornyot, és sekrestyével valamint új toronnyal bővítették. Magasabb dőlésszögű, új tetőszerkezetet kapott a templom és így kialakíthatták a bányavágatokra emlékeztető csúcsíves fából készült mai templom belsőt.
Az alagsori, egykori raktárhelyiségben az 1960-as évek elején jött létre a kocsma, amikor a lebontott bányaigazgatóság épületéből az ottani "Bányász" Presszó "átköltözött" a templomba.

A templom szomszédságában, a Szent Borbála téren 2019-től egy bányászati témájú játszótér fogadja a gyerekekkel erre túrázókat, ahol a Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karának hallgatói által tervezett játékokon ismerhetik meg gyerekek a brennbergi bányászat múltját.

További érdekességeket Brennbergbánya történetéről a https://elfeledettaranyvonat.hu/ weboldalon ill. az Élmény Nektek blog oldalon találhattok.

A szentmisét a templomban vasárnaponként 15:00 órakor mutatják be.

Elérhetőség:
Sopron-Kertváros plébánia
9400 Sopron, Ady E. u. 115.
Tel.: 99/316-151

Galéria
Elérhetőség
9408 Sopron-Brennbergbánya, Soproni út 22.
GPS: 47.655091 / 16.489837