S.Ü.H.: Irodalmi est Kiss Dávid és Élő Csenge soproni költőkkel

Időpont: 2023.06.16. 17:00
"Ünnepeld a múltat, inspiráld a jövőt!"
Program:
Két fiatal költő, akiket nem csak elkötelezett soproniságuk és a helyi református gyülekezethez kötődő gyerekkori élmények kötnek össze, de a közös pesti munka és az irodalmi alkotóközösség is. A felolvasással egybekötött beszélgetést Horváth Florencia költő vezeti és Molnár Boldizsár zenéje színesíti. A program után Kiss Dávid dedikálja Medvék bolygója című kötetét.
 
Helyszín: Kultúrpresszó, Sopron, Várkerület 96.
 
 
 
Kiss Dávid 
Makói Medáliák-díjas, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, családfakutató, politológus, a Fiatal Írók Szövetségének tagja.
1988-ban született Sopronban. Szülővárosában, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban érettségizett, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott politológus szakon.
Verseit 2015 óta rendszeresen publikálja print és online folyóiratokban.
Első, Medvék bolygója című kötete a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában 2022-ben, amellyel elnyerte a legjobb első verseskötetért járó Makói Medáliák-díjat.
Második kötetének tervével 2023-ban elnyerte a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjat, valamint felkerült a Mastercard Alkotótárs shortlistjére. 
Az írás mellett család- és helytörténeti kutatásokkal, valamint Ernst Goll alsó-stájerországi (ma Szlovénia) osztrák költő verseinek fordításával is foglalkozik.
Az utolsó hazaérkezése és a soron következő elindulása között Budapesten él.
 
 
Élő Csenge Enikő 
1992-ben született Sopronban. Verset és prózát ír, 2018 óta kreatív írást tanít gyerekeknek. Jelenleg az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola harmadéves hallgatója. 2020-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjban, 2022-ben József Attila Irodalmi Támogatásban részesült.
 
Horváth Florencia 
2002-ben született Celldömölkön, jelenleg Budapesten él. Az ELTE magyar-színház szakos hallgatója, a FISZ tagja, verseket, kritikákat, cikkeket ír, nyaranta kreatív írást tanít gyerekeknek. A Kötetlenül című beszélgetéssorozat állandó moderátora. 2021-ben Móricz-ösztöndíjat, 2022-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevelét, 2023-ban Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást nyert. Első verseskötete megjelenés előtt áll.
 
Molnár Boldizsár 
1996-ban született Óbudán. Az ELTE anglisztika szakán végzett. Zenész és dalszerző, a zenekar 2023-as feloszlásáig a García Lorca Halott énekese és gitárosa volt.
 
A program a Soproni Ünnepi Hetek tematikus eseménysorozat része. 
További információk és részletes program a S.Ü.H.-ről: https://bit.ly/soproniunnepihetek