Sportolj Sopron!

Sopront a „Nemzet Sportvárosa” címhez méltóan igen sokrétű sportélet jellemzi. A város a versenysport mellett a diáksportra, az utánpótlás-nevelésre és a szabadidősportra is nagy hangsúlyt fektet.

Sopronban 87 sportszervezet működik, melyek a lehetőségek széles palettáját nyújtják a sportolni vágyóknak.

Sopron legnépszerűbb csapatsportága a kosárlabda, férfi vonalon a Sopron KC, a nőknél a Sopron Basket csapata is az élvonalban szerepel, utóbbi a női Euroligában is kiemelkedő eredményeket ér el. A hazai mérkőzéseiket a felújított, modern Novomatic Aréna Sopron csarnokban játssza mindkét csapat. Jelenleg az SC Sopron a legmagasabban jegyzett labdarúgóklub a városban, amely szintén népes közönség előtt szerepel a harmadosztályú bajnokságban a Városi Stadionban.

Sopron városa kiemelkedő adottságokkal bír, ennek is köszönhető, hogy több sportági szakszövetség is városunkban rendez országos vagy nemzetközi bajnokságot. Emellett több szabadidősportos verseny is megrendezésre kerül, amelyre az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeznek résztvevők. A legnépszerűbb mozgásforma napjainkban a futás, Sopronban mind az utcai, mind a terepfutást kedvelők több esemény közül válogathatnak. A labdajátékot kedvelők sem maradhatnak ki, kispályás labdarúgás, kosárlabda, kézilabda torna is megrendezésre kerül minden évben.

Aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosít a Soproni Parkerdő. Itt található az ország első erdei tornapályája, amely 2 km hosszan és húsz állomáson keresztül teljesíthető különböző nehézségeken. A 369 km hosszú jelzett turistaút-hálózaton mindenki megtalálhatja a maga számára megfelelő terepet és hosszúságot. A kerékpározók számára is ideális helyszín a parkerdő, downhill és hegyikerékpáros pálya is épült az elmúlt években. Sífutásra is alkalmas a Vasfüggöny Sífutó Pálya, amennyiben elegendő mennyiségű hó hullik. Hamarosan elkészül az új fedett uszoda a Lőverek lábánál, amely nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas lesz.

A két legnagyobb városi sportesemény egyike a Soproni Sportgála, melyen a soproni sportolók kiemelkedő teljesítményét díjazza Sopron MJV Önkormányzata. A Sportolj Sopron! rendezvény a soproni sportszervezetek számára ad bemutatkozási lehetőséget, a város lakossága pedig megtalálhatja a számára ideális sportágat.

Galéria