Mithras-szentély - Fertőrákos

Sopron közelében, Fertőrákost és Fertőmeggyest (Mörbisch) összekötő B10 kerékpárút mellett található a perzsa napistennek, Mithras-nak szentelt ókori szentély.

A mai Magyarország területén számos Mithras kultuszra utaló relief és fogadalmi oltárkő került elő (Intercisa-Dunaújváros, Savaria-Szombathely). A III. században épített fertőrákosi Mithras-szentély azért egyedülálló Magyarországon, mert a sziklába faragott oltárkép az eredeti helyén van, és Aquincum (Óbuda) mellett csak itt nyílik lehetőség rekonstruált Mithras-szentély megtekintésére hazánkban. A IV. század óta elhagyatottan álló Mithras-reliefre ifj. Storno Ferenc talált rá 1866-ban egy kirándulás alkalmával, amikor észrevette, hogy egy faragott, festett kövön pihente ki a túra fáradalmait. Azonnal szólt édesapjának, id. Storno Ferencnek, aki megkezdte az időközben Malleschitz György fertőmeggyesi kőfaragó által megbolygatott terület feltárását, és védőépületet emelt a faragott oltárkép fölé.
A Vasfüggöny miatt a közvetlenül a magyar-osztrák határon fellelhető szentély ismét elhagyatottá vált a XX. század közepétől. 1991- ben nyílt lehetőség arra, hogy szakemberek hitelesen feltárják a szentélyt, és rekonstruálják id. Storno Ferenc korábbi munkája alapján az épületet.

A szentély nyitva tartásáról, vezetett túrákról a www.mithras.hu oldalon tájékozódhattok.

NYIVATARTÁS

Április 15.-május 15.
Péntek-Vasárnap: 10-16 óra

Május 16.-augusztus 31.
Hétfő: zárva
Kedd-Vasárnap: 10-18 óra

Szeptember 1.-Szeptember 30.
Péntek-Vasárnap: 10-16 óra

Nyitvatartási időn kívül minimum 10 fős csoport előzetes bejelentkezése esetén látogotható.

Galéria