Árpád-házi Szent Margit templom (Juliáneum)

A soproni Lőverekben található Árpádházi Szent Margit plébániához tartozó kápolnát és a plébános lakását egy szecessziós stílusú villában hozták létre, amely a soproni Schármár Károly építész fiatalkori alkotása.

A villa földszinti három lakószobájából alakították ki a templom belső terét és a sekrestyét. A kápolnát 1943-ban szentelték fel, harangjait 1948-ban öntötték.

A plébánia megalapítása 1945-ben Boldog Apor Vilmos püspök nevéhez fűződik, aki már ebben az időben hangsúlyozta, hogy a kápolna csak ideiglenes háza Istennek, mielőbb új templomot kell építeni az egyházközség számára. Az új templom felépítése óta a plébánia közösségi rendezvények tereként szolgál.

2011-ben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a püspök elképzeléseit meg kell valósítani.Az új, modern templomot 2015. május 1-én szentelték fel.

A templombelsőt Hertay Mária, soproni származású Munkácsy-díjas grafikusművész Madonna a földgolyóval című zománcképe díszíti.
Az új templom parkolójából csodás kilátás nyílik a városra, amely nyaranta rendezvények (Lőveri Esték programsorozat) helyszíne.

Galéria