Amiről az évszámok mesélnek

Őskor és ókor

Újkőkori, réz- és bronzkori kori leletek tanúsága szerint, a Fertő tó és a Soproni-hegység lankái által körülölelt Soproni-medence már az időszámításunk előtti 6. évezredtől ideális környezetet biztosított a megtelepedésre. Az itt létrejött települések a késő bronzkori urnamezős kultúra (Kr. e. 13-8. század) időszakától váltak jelentőssé. A mai Jereván lakótelep helyén, az egykori Krautacker-dűlőben (Káposztaföldek) végzett régészeti feltárások során számos értékes lelet került elő, többek között késő bronzkori urnamezős kultúra, a kora vaskori Hallstatt-kultúra és a kelta boius törzshöz köthető késő vaskori leletek. A hely különleges adottságát az adta, hogy itt keresztezték egymást az ősi nyugat-kelet irányú ill. az Adriai-tengert a Baltikummal összekötő észak-déli irányú kereskedelmi utak. Ezeken az utakon folyó távolsági kereskedelmet a kora vaskorban Sopron környékén 5 erődített település vigyázta. Ezek közül jelentőségét tekintve kiemelkedik a Várhelyen feltárt erődítésrendszer, amit a késő bronzkortól a kelta korig (La Téne kultúra) használtak. A térségen keresztül zajló távolsági kereskedelem jelentőségét a világviszonylatban is régészeti kuriózumnak számító hasfalvi korong bizonyítja.

Római kor és népvándorlás kor
A mai Sopron római kori elődjét, Scarbantiát Tiberius császár uralkodása (Kr. u. 17-34.) idején alapították és ezzel az egyik legkorábbi alapítású polgári település Pannonia provincia mai Magyarországra eső területén. A mai belváros körzetében kialakuló római város nem olvasztotta magába a boiusok síkvidéki és magaslati településeit. Létrejötte az Ikva és a Rák-patakok által határolt mocsaras területen a Borostyánkő útnak köszönhető, ami rómaiak által az európai hódításokhoz és kereskedelemhez felhasznált észak-déli, őskori eredetű kereskedelmi út volt. A városfejlődés a Kr. u. 1. század utolsó harmadában felgyorsult, a Flavius dinasztiától kapott municipium rangnak köszönhetően. A Kr. u. II. század elejétől a város észak-déli tengelyét adó cardo maximus, a Borostyánkő út körül itáliai városok mintájára, impozáns, kőből épített városszerkezet jött létre. Ekkor épült a forum, a curia (városháza), basilica (bíróság), a városi fürdők és az amfiteátrum, a városközponttól északra, a Bécsi-dombon. A késő császárkorban, a 4. század elejétől 400 méter hosszú és 250 méter széles, 39 bástyával és két kaputoronnyal ellátott városfallal övezték az egyre gyakoribb barbár betörésekkel szemben Scarbantiát. A birodalom bukásával a város elnéptelenedett, az elhagyott várost pedig a 456. évi savariai földrengés is romba döntötte. A romokon germán népek telepedtek le, majd 568-ban az avarok beözönlése miatt távozó langobárdok után a város négyszáz éven át lakatlanná vált.

KÖZÉPKOR
Honfoglaláskor és az Árpád-kor
A Sopron közeli Harka településnév előfordulása azt mutatja, hogy a rangban harmadik legjelentősebb honfoglaláskori főméltóság, a harka fennhatósága alatt volt a vidék. Ennek ellenére az elhagyott város falai között a honfoglalók nem telepedtek le, csak az Árpád-kortól, az ispáni vár földsáncának (vörös sánc) megépítésével költözik ismét élet a falak közé. Az ispáni vár és közvetlen környéke, a későbbi Várkerület már ekkor nagy jelentőséggel bírt. A vár képes volt az 1096-ban a Szentföldre tartó sereget feltartóztatni, 1154-ben pedig Idriszi arab geográfus „pompás, nagy városként” jellemzi Sopront. A tatárjárás után IV. Béla és V. István idején folyamatosan gyarapodnak a város kiváltságai. A johannita lovagrend, a ferences és domonkos koldulórendek, valamint a zsidóság telepedik le a városban, és egyre jelentősebbé válik a német ajkú iparos és kereskedő réteg aránya. A város már ekkor bizonyította hűségét a magyar királyhoz, mivel II. Przemysl Ottokár cseh királlyal szemben ellenállt. A hűség jutalma a szabad királyi városi rang elnyerése volt 1277-ben IV. Kun László magyar királytól, ami egyben a felgyorsult városfejlődés bizonyítéka is.

14-16. század
A 14-15. században Sopron a Magyar Királyság egyik legfontosabb városává vált, mivel a szabad királyi városok „krémjéhez” tartozó 7 db ún. tárnoki városhoz tartozott. Károly Róbert uralkodása idején jön létre a ma is látható hármas várfalgyűrű, a számtalan kiváltságnak és a kedvező földrajzi helyzetnek köszönhetően pedig virágzott a kereskedelem. Egyre jelentősebbé válik a német telepeseknek köszönhetően a szőlőművelés és a borkereskedelem. A város lakossága a 15. század közepére 4000 fő fölé emelkedett és a lakosság közel 40 %-át adják a kézművesek és a kereskedők. A város befogadó volt, amit a folyamatosan emelkedő lakosságszám bizonyít, de egyben zárt is, mivel a vagyonosabbaknak és a szakmával rendelkezőknek adott polgárjogot a városi tanács. A város lakosságában a német anyanyelvűek kerültek többségbe, és a Szent György napján, április 24-én megválasztott polgármester és városbíró ill. a 12 tagú városi tanács tagjai is a német ajkúak közül kerültek ki. A város háromnyelvűvé vált, a német mellett a magyar és közvetítő nyelvként a latin volt használatban. A soproni németek nyelvi, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül Sopront és azon keresztül Magyarországot tekintették hazájuknak, kötődtek a Szent Koronához. A magyar szerelmi költészet legrégebbi emléke, a „soproni virágének” is a német anyanyelvű Hans Gugelweit városi jegyző magyar nyelvű verstöredéke a 15. század végéről. Az 1520-as években megjelenik a reformáció Sopronban, de a lutheránusok a katolikusokkal ekkor még együtt használták a város szakrális épületeit. A 16. század vészterhes korszakában, a mohácsi csata évében (1526) a városvezetés kiűzte a zsidókat, akik több mint 300 évig nem telepedtettek le Sopronban. A török előre nyomulás veszélye miatt, templom és kápolnák kerültek lerombolásra a várárok mellett és a külvárosokban 1532-ben, de a török ostromra akkor és később sem került sor. A város etnikai összetételében a magyar nyelvű lakosság jelentős emelkedése, a magyar nemesi családok beköltözése jellemzi a korszak végét.

ÚJKOR
17-18. század
A 17. század a Sopron történetéről szóló könyv aranybetűkkel írt fejezete, amikor a város a három részre szakadt országban kimagasló politikai, gazdasági és kulturális jelentőségre tesz szert. Az aranykor legjelentősebb polgármestere a 17. század első harmadában Lackner Kristóf volt. Városkapitányként megtapasztalva a Bocskai-felkelés pusztítását a külvárosokban, külső városfalat építtetett, majd polgármesterként a belső hármas városfalon is hadászati fejlesztéseket hajtott végre. A kimagasló és szerteágazó műveltségű humanista városvezetőnek a Soproni Nemes Tudós Társaság megalapításával a reneszánsz műveltség terjesztése volt a célja a város lakossága körében. Támogatta az iskolaügyet, az 1557-ben alapított evangélikus líceum messze földről vonzotta a diákokat. A 17. század háborúkkal tarkított időszakában, polgármesterként Sopronban és környékén békét teremtett. Az ausztriai ellenreformáció által elüldözött protestánsok közül többen találnak menedéket Sopronban, többek között Rauch András a magyar korabarokk zene jelentős alakja. 1622-ben országgyűlés és királyné koronázás, 1625-ben országgyűlés és III. Ferdinánd magyar király koronázásának helyszíneként Sopron neve egész Európában ismertté válik. Az aranykort 2 esemény árnyékolta be. Egyrészt a felerősödő ellenreformáció, amely során 1674-ben betiltják a protestáns vallásgyakorlást, 1676-ban pedig a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztít, ami után a középkori város üszkös romjai maradnak. De a katasztrófából gyorsan talpra állt Sopron és 1681-ben ismét országgyűlés és királyné koronázás helyszíne lesz, és a Tűztorony is elnyeri mai szimbólikus alakját.
A zenei élet a század végén továbbra is virágzik, hiszen Wohlmuth János evangélikus orgonista 1689-ben összeállítja a legrégebbi magyar hangszeriskolát rendes kottaírással. Az általa összeállított hangszeriskola egyik szerzeményét napjainkban is hallhatják a Tűztorony toronyzenéjeként. A tűzvész után jelentősen megváltozik a belváros képe. A nagyrészt megsemmisült egy szintes gótikus épületeket reneszánsz, barokk stílusban 2 vagy 3 emeletes lakóépületekké építik át. Az osztrák ellenreformáció elől Sopronba menekülő német nyelvű arisztokrácia ill. a török elleni harcok elől Sopronba költöző magyar nemesség és főurak (Széchényi, Esterházy, Festetics, Zichy családok) lesznek az építtetők. A török hódoltság elmúltával újjáéled a kereskedelem, a soproni fehér édes és aszú borok közkedvelt nedűk lesznek az európai királyok és főurak asztalain. A belvárosba beköltöző jezsuiták és az egykori Sópiacra (ma Orsolya-tér) betelepülő Orsolya-rendi apácák tovább emelik az oktatás amúgy is magas színvonalát. A városfal délnyugati felén álló olaszbástya (mai a Liszt Ferenc Kulturális Központ helyén) mögött álló szárazmalom átépítésével 1769-ben a mai Magyarország első kőszínháza jött létre. A színház belső dekorációját és a díszleteket Dorfmaister István (Stephan Dorffmaister) barokk festő készíti. A század végén pedig a közeli evangélikus líceumban Berzsenyi Dániel tanul grammatikát.

19-20. század
A gazdaságilag prosperáló város kinőtte a középkorból örökölt városszerkezetét és a török harcok elmúltával a városfal is elvesztette jelentőségét. A várárok feltöltése után megkezdődik a várfal külső ívének folyamatos beépítése. A délnyugati sarkán (mai Petőfi tér) megépül 1789-ben a Régi Kaszinó, amely a bálok és koncertek helyszíne lesz. A bálokon a Tűztorony toronyzenészei zenéltek, a számos komolyzenei koncert közül pedig kiemelkedtek a közeli Doborjánban született Liszt Ferenc fellépései (1820, 1840, 1846). 1829-ben Kurzweil Ferenc megalapítja Magyarország első zeneegyesületét és ettől az időponttól kezdve beszélhetünk szervezett zeneoktatásról és rendszeres polgári koncertéletről Sopronban. A korszakban a város polgársága számos egyesületet alapított, melyek élen jártak Magyarországon. Sopronban alakult 1866-ban hazánk első torna és tűzoltó egyesülete, 1869-ben pedig az első városszépítő egyesülete. A reformkor gazdaságfejlesztésének kimagasló alakja, Széchenyi István szűkebb hazájában, Sopronban is számos vívmányt hajtott végre. Többek között 1842-ben az Magyarország első vidéki takarékpénztárának alapítása, 1847-ben pedig az ország második vasútvonalának (Sopron-Bécsújhely) létrejötte kapcsolódik Sopron első díszpolgára nevéhez. A szabadságharc leverése után a Bach-korszakban a vármegyék helyett bevezetett öt közigazgatási-katonai körzet egyik központja lesz Sopron.
A dualizmus korának gazdasági fellendülésével számtalan ipari üzem jött létre a külvárosokban. Az 1890-es évek nagy filoxéra járványa jelentős pusztítást végzett a Magyarország egyik legrégebbi borvidékén. A furmint helyett a kékfrankos válik a jellemző borszőlő fajtává és a lecsökkent bortermelés miatt 1895-ben létrejön a soproni sörgyár. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben Sopron Ausztriához kerül, mint a köztársaság legfiatalabb tartományának székhelye. A Rongyos Gárda katonai sikereinek köszönhetően azonban Sopronban és a vonzáskörzetében lévő 8 faluban 1921. december 14-16. között népszavazást írtak ki. A szavazók 72 %-a Magyarországra szavazott, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a város német anyanyelvű lakosságának többsége Magyarországra adta le a voksát. A város ismét bizonyította hűségét, amiért a Civitas Fidelissima (Leghűségesebb Város) címet adományozta a magyar parlament. A két világháború között dr. Sopronyi-Thurner Mihály polgármester sikeres várospolitikájának köszönhetően a Selmeci Akadémia befogadásával Sopron egyetemi várossá vált. A turizmus és a textilipar fejlesztésével pedig tompította a Trianon miatt elszenvedett gazdasági veszteségeket. A második világháború pusztításai 1944. december 6-án érik el a várost, amikor az amerikai bombázók 95 tonnányi bombát hullajtanak a városra. A világháború után 1946-ban megkezdődik a kollektív bűnösséggel megvádolt németek kitelepítése, becslések szerint 7000-8000 fő került kitelepítésre. A hidegháború idején Európát kettéválasztó „vasfüggöny” Sopront és környékét nemcsak Ausztriától, de az országtól is elszigetelte. Bár a szocialista ipar Sopronban is fejlődött, de a történelmi városmag szinte érintetlen maradt, és a műemlékvédelem 1960/70-es években elért sikereinek 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj lett a jutalma. 1989. augusztus 19-én Sopron melletti Sopronpusztán szervezett Páneurópai Piknik során, Sopron, mint a korábbi évszázadokban számtalanszor, az ország nyugati kapuja lesz. A határnyitás a kettéosztott Európa megszűnésének szimbolikus eseménye lesz.

Forrásjegyzék:
Magyar Várostörténeti Atlasz 1. Összeállította: Jankó Ferenc, Kücsán József,
Szende Katalin (Dávid Ferenc, Goda Károly és Kiss Melinda közreműködésével)
Sopron 2010
Rubicon 2014/8 – Sopron a hűség városa
Dr. Domonkos Ottó: A soproni habán ház (Habaner Haus), mint bizonyságjegy.
Soproni Szemle 2004. LVIII. évfolyam 4. szám
Dr. Krisch András: A soproni németek története a 13. századtól a kitelepítésükig Rubicon 2012/11.

www.bonaparte.hu
http://www.sopron.hu/
www.papageno.hu