Stabat Mater

Időpont: 2021.09.10. 19:00
Táncmű két részben

Pergolesi és Sosztakovics kristálytisztaságú, a kínok kínját is emberi hangon közvetítő zenéje, egy asszony fájdalma, háború, az apokalipszis lovasai és a megváltás – a Stabat Mater című táncjáték Sopronban több nemzet fiatal táncművészeivel, zenekarral, énekesekkel, különleges látványvilággal a hazánkban megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében.

A két koreográfus kétféle értelmezésben tárja elénk a világ egyik leghíresebb Mária-himnuszát inspiráló történetet – birkózva azzal a kihívással, hogy a tánc nyelvén mutassák meg: Krisztust nem veszítettük el! Él, az üzenete az evangéliumban megjelent. Fel kell, hogy támadjon bennünk is a szeretet, az erő, az akarat és a tudás, hogy szolgáljuk az életet, egymást. Miközben tudatunkban ott motoszkál a kérdés: ha Krisztus ma megjelenne közöttünk, vajon felismernénk-e.

Az első résznek, Alekszej Batrakov koreográfiájának gondolati középpontjában a fiát elveszítő asszony fájdalma áll, amely felzaklató, már-már elviselhetetlen, mégis emberi érzésként sejlik fel a háború horizontján. Időtlenül, mert háborúk ma is zajlanak a világban, anyák siratják gyermekeiket, az apokalipszis bibliai lovasai pedig tébolyultan vágtatnak szerte a földön. Hol van a remény, fel tud-e ragyogni a szivárvány a pusztulás üszkös panorámája fölött? A Sosztakovics zenéjére készült, klasszikus alapú koreográfia ezekre a kérdésekre keresi a választ.

A második rész alkotója, Demcsák Ottó Pergolesi legismertebb feldolgozását választotta a történet felmutatásához. A koreográfia a négy evangéliumi forrásból merít Jézus testének a sziklasírba helyezésétől a feltámadásig követve az eseményeket. A fájdalmas anya egyszemélyes keservét kiterjeszti a sziklasírnál történtek megtapasztalóira, Arimateai Józsefre, Mária Magdolnára, Szalóméra, Jakab anyjára, Simon Péterre és Jánosra is. A fúziós elemekkel átszőtt koreográfia hitet tesz amellett, hogy nem vagyunk magunkra hagyva a világban: itt maradt a tanítás, Krisztus története – példaként az emberiségnek.

A két részt gondolati és érzelmi síkon – a Húros Annamária által megteremtett látványvilágban kiteljesedve – Mária jelenései kapcsolják össze, akinek ajkán biblikus mondatok, himnusz- és zsoltártöredékek hangzanak fel jelezve a művészetek egybefonódását, a profán és a szakrális szféra kölcsönösségét és harmóniáját.

A Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciója

 

Tiszelt bérlettel illetve jeggyel rendelkező nézőink!

Az elmaradt előadásokat a következő képpen tudják megtekinteni:

A https://www.soproniszinhaz.hu/ honlap Havi műsor május, június illetve szeptemberi menü pontjaiban az elmaradt előadások pótlásának időpontjai közül válasszák ki az Önök számára alkalmas időpontot. Ezután regisztráljanak az 517 517 és az 517 518-as telefonszámon, e-mailben, vagy személyesen a jegyirodában erre az időpontra. A helyek kiosztása a regisztráció beérkezésének sorrendjében történik, megértésüket kérjük, hogy a helyzetre tekintettel nem tudjuk garantálni, hogy az eredeti bérletes helyüket foglalhatják el. 

Az előadások a kormányrendelet értelmében kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók.

A következő előadásokat pótoljuk:

          - A padlás

          - Stabat Mater

          - Mirandolina

          - Római karnevál

          - Bál a Savoyban helyett Cigányprímás

          - Peer Gynt

Plusz ajándék előadás: 

          - A zuhanás második pillanata

          - Silentio transeo - pódium est - Regisztrációs jegy 100,- Ft

          - Farinelli - A St. Pölteni Europaballett és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója - barokk balett

             Regisztrációs jegy 100,- Ft Barlangszínház 2021. június 26. 20.00 óra 

További kedvezmény: 

Plusz előadásként a Soproni Petőfi Színház 2020/21-es évadára bérletet váltott nézők a fertőrákosi barlangszínházban a Bánk bán című opera, vagy a Robben Ford és Bill Evans, netán a Stanley Clarke és David Friedman koncert, illetve az Egy csók és más semmi operett valamelyikére 50%-os kedvezménnyel vásárolhatnak bérletenként egy darab jegyet.