Miklósa Erika és Horváth István közös estje

Időpont: 2021.12.10. 19:00
Filharmónia Scarbantia bérlet 2021-2022

Miklósa Erika a Scarbantia bérlet első fellépője

A Filharmónia Magyarország idén bérletet indít Sopronban. Több év kihagyás után a koncertszervező cég célja, hogy színesebbé tegye a soproni kulturális életet. Idén olyan programok érkeznek a város latin neve ihlette Filharmónia Scarbantia bérletbe, mint a világhírű The King’s Singers. A bérlet változatos műsorával várja a közönségét a Liszt Ferenc Kulturális Központba.

 

A nyitókoncert fantasztikus klasszikus zenei  élményt ígér Miklósa Erika és Horváth István művészek előadásában. Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak. 19 évesen – minden idők legfiatalabbjaként – szerződtették a Magyar Állami Operaházhoz. A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében meghódította a világ összes jelentős színpadát Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig. A bérlet hangversenyén társa Horváth István lesz, aki Almaviva gróf szerepében debütált pályája elején, majd nagy sikerrel énekelte az Ory grófja címszerepét a Szegedi Nemzeti Színházban. Operaszínpadon partnerei között olyan neves művészek szerepelnek, mint Rost Andrea, Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Juan Pons, Roberto Scandiuzzi és Roberto Abbado. Tehetségét Juventus díjjal, valamint Simándy József-emlékplakett-tel is díjazták. December 10-én a népszerű duó műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból állítja össze műsorát, amely által a közönség egy csodálatos koncertnek lehet részese.

 

Bérletek és jegyek válthatók jegyirodánkban (Sopron, Liszt Ferenc u. 1.,+36 99 517 517, jegyiroda@prokultura.hu), valamint online a https://bit.ly/filharmonia_berlet  és a https://bit.ly/mikolsaerika_sopron oldalon.